Hol húzzuk meg a határt?

- Nem bírsz egy kérésre nemet mondani?

- Mindenképp ki kell mondanod a véleményedet?

- Legtöbbször nem tudod eldönteni, hogy mit szeretnél igazán?

- Úgy érzed, neked kell minden helyzetet megoldanod?

Képzeljük el, hogy van egy gyönyörű szép kertünk, tele mindenféle zöldséggel, gyümölccsel. Szépen gondozzuk óvjuk a kártevőktől, vigyázunk és figyelünk rá. Azért, hogy jobban megóvjuk, kerítést is építünk neki. De milyen kerítést készítsünk? Elég, ha csak jelezzük egy alacsonyabb, fa kerítéssel? Akkor könnyedén beugrik rajta egy kutya vagy más érdeklődő állat. Viszont, ha túl magas kerítést építünk, akkor meg lehet, hogy nem kap elég napsütést és nem tudnak megfelelően növekedni a termények.

Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! Példabeszédek 4:23

Szóval a kert a mi kincsünk, abban vannak az értékeink, a szívünk, ahonnan indul ki az élet, ezért érdemes gondozni, óvni és odafigyelni rá, mikor, mit jelez!

Ha nem tudja az ember, hogy mit szeret, mi az, ami neki jól esik és mi az, ami nem, akkor csak ide-oda csapódik. Belemegy olyan dolgokba, amiket ő nem biztos, hogy szeretne, de mivel meg akar felelni a környezetének, hát megteszi...aztán jön a kiborulás... Ilyen volt a kamaszkorom...Voltam kicsit ebben a bandában, meg abban...az alterosokkal, majd jött a hippi korszak...meg a diszkó őrület...Volt, hogy én szereztem be a csavarlazítót a fiúknak...hála Istennek én nem szívtam belőle, mert egyszerűen nem érdekelt a dolog...de inni ittam...ugyanúgy, mint mindenki...pedig valójában semmi szükségem nincs alkoholra ahhoz, hogy merjek táncolni és jól érezzem magam. Rengeteget buliztam, volt, hogy 3-4-en aludtunk egyrakáson...szerencsére ruhástól...úgyhogy, ha lehet mondani, nagyobb traumák nélkül úsztam meg a kamaszkort...persze kicsik azok voltak szép számmal...

Aztán jött a felnőtté válás felé vezető út. Kapcsolatból-kapcsolatba zuhantam...és kb. 30-éves koromig, azt szoktam mondani, nem voltam magamnál...Segítséget kellett kérnem, jártam lelkigondozásra, mentálhigiénés szakemberhez, pszichológushoz, aztán valaki ajánlott egy könyvet, melynek címe: Határaink. A szerző páros: Dr. Henry Cloud-Dr. John Townsend könyve hatalmas segítség volt, és a mai napig az egyik legjobb könyvnek tartom. Felteszi azokat a legbensőbb kérdéseket, amire mindenkinek tudnia kellene a választ. Hogy ki vagyok, honnan jöttem? Mit szeretek és mit nem? Milyen családi mintákat hordozok, ebből mi az, amit jónak tartok, mi az, amit nem? Hogyan tudom tiszteletben tartani mások határait? Hogyan tudok változtatni, elfogadni vagy elengedni dolgokat? 

Ha a kerítéses példánál maradok, akkor nem mindegy, hogy milyen a kerítésünk. Az enyém alacsony volt és foghíjas. Amikor felismertem, hogy mi a helyzet és próbáltam építeni, bedeszkázni azt a kerítést, az azzal járt, hogy bizonyos helyzetekre, barátságokra, nemet mondtam. Ez pedig eltávolodáshoz, meg nem értettséghez vezetett. De ez ilyen...eleinte. Olyan típusú embert is ismerek, akinek túl magas volt a kerítése, túlzottan őrizte magát, ezzel teljesen elszigetelve, mondhatni burokban élt. Neki, a nyitás, a kockáztatás bizonyult nehéznek. Visszatérve a Határaink című könyvre, hiánypótlónak tartom! Erről az iskolákban is tanítani kellene, önismereti óra keretén belül, ha lenne ilyen... Úgy hiszem, ez az alapja annak, hogy magunkhoz hozzáférjünk és ha ez meg tud történni, akkor tudunk a másik ember felé is helyes módon viszonyulni. Aztán ha sikerül magunkra találni jobb esetben még kamasz kor környékén, akkor, hogy vissza kapcsolódjak az elején feltett kérdéseimre, és meg is válaszoljam azokat:

- Aki nem tud egy kérésre nemet mondani, szépen rájön, hogy de, igenis mondhat nemet és nem kell megtennie valamit azért, hogy bírják őt a társai.

- Aki mindig bizonytalan és nem tudja mit akar, az kipróbálhatja, hogy milyen az, amikor valamilyen döntést hoz és annak mi a következménye.

- Aki azt hiszi mindent kézben kell tartania, elengedheti a gyeplőt és átadhatja a feladatot másnak, akkor is megoldódik a helyzet.

- Aki mindenáron kimondja, amit gondol, dönthet úgy is, hogy nem teszi, és talán odafigyelnek a véleményére amikor kérdezik.

Most 43 éves vagyok, és még mindig meglep, hogy az élet bizonyos területein most jövök rá, hogy mit szeretnék és mit nem. Folyamatosan tanulom, hogy amin lehet változtatni azt tegyem meg, amin pedig nem tudok, azt lehet, hogy el kell fogadnom vagy később jön el a változtatás ideje.

Ha tenni szeretnél a kapcsolataidért, gyermekeidért akkor szeretettel ajánlom a Határvonalak könyvsorozat,  Gyermek határok, Kamaszhatárok és a Játszmák nélkül című könyveket. Jó olvasást és elmélyülést! Ha pedig egy jó vígjátékot néznél meg a témával kapcsolatosan, a Meddig? c. Önismereti vígjátékot szeretettel ajánlom!

Molnár-Kovács Éva